Nagyon le egyszerűsítve attól, hogy jól meghatározható célja van. Napjainkban sok mindent hívunk csapatépítő tréningnek, de biztos azt vettük amit akartunk?

Vegyünk egy példát!

Felmérés készül a vállalatnál, hogy mely terültek között a „legrosszabb” az együttműködés. Az eredmények alapján annak a két területnek amelyik érintett, tervezünk egy csapatépítő tréninget, ahol megtehetjük a „nulladik” lépést az irányban, hogy javítsunk a helyzeten.

A programot úgy építjük föl, hogy a területek megismerhessék egymást személyesen, lássák a területspecifikus folyamatokat, és azt, hogy hol kapcsolódnak egymáshoz. Ez segít megérteni a „másik” terület működését, segít feltárni a problémákat, és megoldásokat találni arra.

Természetesen ez egy nagyon egy nagyon ideális állapot lenne, ha mindez egy alkalommal meg tudna valósulni. Várhatóan nem fog, de megtettük az első (vagy nulladik) lépést, és mint tudjuk „Bármilyen távol a cél, az utazást az első lépéssel kell elkezdeni”. Ezért akciótervet kell készíteni, hogy még milyen lépések kellenek a cél eléréséhez, és ehhez hány alkalom szükséges.

Tehát ha valaki csapatépítő tréninget szeretne, az mindenképp hozzáértő társasággal dolgozzon, és várja el a szakmaiságot.

Természetesen az ellenkezője is igaz!

Ha valaki csapatépítő tréningként megy el egy közös italozásra, akkor attól ne várjon komoly, és hosszútávú eredményt, csak érezze jól magát.