Rengeteget beszélünk szakmán belül, és szakmán kívül is a Home Office intézményéről. Ebben a bejegyzésben a kommunikáció csatornáinak sajátosságáról, és ezeknek a csapatra gyakorolt hatásáról lesz szó.

Milyen hatással lehet közép, vagy hosszabb távon a csapat működésére a személyes jelenlét hiánya, hogyan befolyásolja ez a munkavégzést?

Ismert tény, hogy az információ döntő többsége (kb. 70%) két, vagy akár több ember közötti kommunikáció során, non-verbális úton adódik át, az úgynevezett metakommunikáció során. Mik lehetnek ezek?

A testhelyzet egymáshoz képest, testtartás, mozdulatok, arckifejezés, bőrszín (pirulás, sápadás), és természetesen a szem. Ezzel foglalkozunk most.

Ahogy népi mondásunk is tartja, „A szem a lélek tükre”. Azt hiszem annak jelentőségét, hogy a szem mennyi mindent ki tud fejezni, mindenki tapasztalta már. A legújabb kutatások szerint a pupilla, akár szinkronba is kerülhet beszélgetőpartnerünkkel, ha létrejönnek ennek feltételei. Ezen túl fölsorolni is nehéz, hogy mennyi mindent lehet (nem orvosi) értelemben megtudni a beszélgető partnerünk szeméből, tekintetéből. Ezzel kapcsolatban találtam egy friss, átlagember számára is érthető cikket, amit szívesen ajánlok annak akit érdekel a téma, és van öt perce.

Személyes véleményem, hogy a cikk olvasása során világossá válik a személyes jelenlét szükségessége időről-időre, különben a kommunikáció beszűkülése miatt olyan sémák alakulhatnak ki csapaton belül, melyek károsak lehetnek. Mivel a Home Office gazdasági előnyeit nehéz vitatni, ezért szükség van az egyensúly megteremtésére. A csapatépítő tréningek során ezeket a káros folyamatokat korrigálni lehet, így időről időre szükségessé válik ezek megtartása. Az egyes munkacsoportok itt találkoznak, és a trénerek segítségével dolgozhatnak azon, hogy a személyes kapcsolatok előnyei megmaradjanak, így hatékony maradjon a munkavégzés, megmaradjanak az ehhez szükséges csoport dinamikák.

Miről árulkodik a szembogár? Hogyan lehet szemezéssel manipulálni?

INSTANT TUDOMÁNY

szerző

ILLÉNYI BALÁZS

olvasási idő

5 PERC

megjelent

2020.08.02. 08:15

Fontos dimenziók veszhetnek el az emberi kapcsolatokból a járvány miatti kötelező távolságtartás okán – hangsúlyozzák azok a szakemberek, akik az utóbbi években új fénybe helyezték a pupilla szerepét a kommunikációban.

Már pici babáknál is működik a pupillamimikri – jelentették be nemrég holland pszichológusok. Ez az a jelenség, amit mindenki átél, csak senki nem észlel: ha két, egymáshoz (fizikailag) közel álló ember egymás szemébe néz, a pupillájuk egy idő után szinkronban tágul és szűkül. Ez pedig nem csupán a felnőtteknél van így, hanem már a féléves csecsemőknél is – mutatták ki Mariska E. Kret és társai márciusban megjelent tanulmányukban. A Cognition and Emotion című szakfolyóiratban bemutatott kísérletben a babák szembogara ugyanúgy „visszatükrözte” a nekik mutatott szemeket, mint az idősebbeké, csak egy kicsit lassabban. Nem mellékesen ugyanebből a vizsgálatból azt is leszűrték, hogy ez az önkéntelen utánzás nemcsak ismerősök között jelentkezik, hanem teljesen ismeretlen, akár eltérő etnikumhoz tartozó emberek esetében is. Vagyis minden bizonnyal olyan ősi, egyetemes reflex ez, ami fontos szerepet játszik a humán kapcsolatépítésben – summázták a tudósok.

Azt már régóta sejtik, hogy a szem színét adó szivárványhártya (írisz) közepe nem pusztán egy – világosság, illetve sötétség hatására – táguló-szűkülő „lyuk”: számtalan információ (mint a beszélgetőpartner érzelmei) is kiolvasható belőle. Az utóbbi években megszaporodtak az ezzel kapcsolatos kutatások, és úgy találták, hogy a pupillának egyrészt meghatározó szerepe van két ember kapcsolatában, másrészt valóságos ablak az emberi agy működésére – foglalta össze a legújabb eredményeket Sylvie Chokron, a francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (CNRS) pszichológus kutatója a Le Monde-ban. Kitágul az írisz közepe például akkor, amikor valaki nagyon éber, szellemi erőfeszítést végez, erősen figyel valamire vagy valakire.

Ezt támasztják alá a Budapesti Műegyetemen szemmozgáskövető berendezést fejlesztő Pajkossy Péter kutatásai is. „A pupilla méretének nagysága együtt jár az agy egy olyan neuroncsoportjának aktivitásával, amely biztosítja a noradrenalin nevű neurotranszmitter működését, és ezáltal fontos szerepe van az agykérgi folyamatok szabályozásában. A pupilla tágulatának mértékéből az agykérgi hálózat működéséről tudunk meg többet. (…) Egy megtanult információ előhívása közben is reagál a pupilla, és minél nagyobb az agyi aktivitás, minél több adatot hívunk elő, annál nagyobb pupillatágulást figyelhetünk meg” – összegezte a BME Természettudományi Kar kognitív tudományi tanszékének adjunktusa az egyetem honlapján. Érthető, hogy a tág pupillát az emberek hagyományosan – és ösztönösen – a nagyobb figyelem, az érdeklődés, adott esetben a kompetencia jeleként értelmezik.

A szembogár átmérőjének vizsgálatából ezek alapján egyre több mindenre lehet következtetni. Az utóbbi egy évben több olyan tudományos kutatás is napvilágot látott, amelyek különféle betegségekkel hozták kapcsolatba a pupillát. A Bostoni Gyermekkórház szakemberei a spontán pupillatágulatot és a pulzus rendszertelen ingadozásait tudták idegrendszeri rendellenességekhez kötni. Michela Fagiolini és társai gépi tanulást használó algoritmussal figyelték a szokatlan pupillamozgásokat, és ezek segítségével sikerült már igen korán előre jelezni az autizmus spektrumzavar egyes eseteit, illetve az elsősorban lányoknál előforduló (kognitív, érzékszervi, motoros és autonóm funkciókat is érintő) Rett-szindrómát.

Kaliforniai öregedéskutatók pedig tavaly ősszel arra jutottak, hogy a pupilla válaszreakciói elárulják, kinél várható Alzheimer-kór vagy időskori elbutulás kialakulása. Megfigyelték, hogy egy szellemi feladvány megoldása során az íriszen található kerek nyílás már enyhe demencia esetén is nagyobbra tágul, mint azt az adott probléma indokolná. Ilyenkor ugyanis az agy a valóságosnál nehezebbnek ítéli a feladatot, és nagyobb erőfeszítésre van szüksége a megoldásához. Ez a viszonylag könnyen felmérhető állapot – más rizikótényezők figyelembevételével – sokat segíthet a kór korai felismerésében.

Az éberség, a figyelem, illetve a betegségek kiderítésén túl a pupillának mindig is fontos szerepe volt a hétköznapi észlelésekben: a kitágult szembogárhoz az emberek ösztönösen pozitív jelentéseket és érzelmeket társítanak. Mariska E. Kret és társai ezt úgy bizonyították két évvel ezelőtti kísérletükben, hogy a résztvevőket arra kérték, rajzolják be az íriszt olyan arcokba, amelyeknek szeméből hiányzik a szivárványhártya és a pupilla. A 4–80 éves kor közötti közreműködők a vidám és boldog arckifejezésekhez minden esetben jóval tágabb pupillákat rajzoltak, mint a haragos, szomorú ábrázatokhoz. Mint a holland kutatók megjegyezték, ez az asszociációs készség az életkorral folyamatosan fejlődik.

A tágabb pupillájú embereket nemcsak vidámabbnak vagy bizalomgerjesztőbbnek, hanem minden tekintetben vonzóbbnak is találják. Nem véletlen, hogy néhány évszázaddal ezelőtt az itáliai nők az egyébként súlyosan mérgező nadragulya – atropintartalmú – forrázatát cseppentették a szemükbe, hogy folyamatosan (a szexuális izgalmat is jelző) tág szembogárral csábíthassák az erősebbnek mondott nem képviselőit. Magyarban a növény egyik népies elnevezése, a szépasszony füve emlékeztet erre a gyakorlatra. A tágító eljárást azóta már csak elvétve alkalmazzák, mivel időközben fény derült rá, hogy a nadragulyafőzetnek káros hatásai vannak a látásra.

Korántsem csupán a pupillából olvasható ki ennyi minden, legalább ilyen beszédes a szem körüli izmok komplex mozgása. Vagy épp a limbális gyűrű: a szivárványhártya külső szélén található sötétebb színű karima. Szintén viszonylag friss felfedezés, hogy ez az életkorral egyre halványodó terület fiatalos és szexi kisugárzást biztosít tulajdonosának. Amerikai pszichológusok tavaly kimutatták, hogy alkalmi kapcsolatokat kereső nők kifejezetten előnyben részesítenek olyan férfiakat, akiknek a szemében erőteljes(ebb) a limbális gyűrű. Nem véletlen, hogy a kontaktlencse-kínálatban már feltűntek a szóban forgó karimát mesterségesen vastagító modellek.

A pupillára alapozott emberismeret egyébként azért hasznos, hangoztatják kutatók, mert azt a jelenlegi tudásunk szerint – eltekintve mondjuk a nadragulyafőzet csepegtetésétől – nemigen lehet akaratlagosan befolyásolni. A koronavírus miatt bevezetett közegészségügyi távolságtartás idején viszont számos élethelyzetben nélkülözni kell a kommunikációnak ezt a formáját, hiszen másfél–két méterről aligha lehet alaposabban megfigyelni a másik szembogarát, pláne szinkronba kerülni vele.

Tudatmódosító szemezés

Általában három, de legfeljebb kilenc másodpercig tartanak a szemkontaktusok – mérték fel pár éve a University College London (UCL) pszichológusai. A tartós szemezés ugyanis – még az egyébként minden szempontból szimpatikus vagy kifejezetten vonzó partnerrel is – meglehetősen zavarba ejtő tud lenni. Mindez annak ellenére (vagy talán épp azért), hogy a szem az egyetlen szerv, amelyen keresztül a kutatók szerint az agynak közvetlen kapcsolata van a külvilággal. Egy érzelmileg nem túlfűtött, átlagos hétköznapi szituációban ennek annyira a hatása alá tudnak kerülni a résztvevők, hogy rövidebb-hosszabb időre muszáj elkapni a tekintetüket, hogy képesek legyenek a mondanivalójukra koncentrálni. Egyes pszichológusok szerint a felnőttek úgy hozhatják ki a legtöbbet a gyerekekből (akár beszélgetés, akár számonkérés közben), ha nem néznek állandóan a szemükbe.

Az átlagosnál jóval tartósabb szemkontaktus meghökkentő hatásaira öt éve az Urbinói Egyetem pszichológusa, Giovanni Caputo hívta fel a figyelmet. Kísérletének résztvevőit egy méterre ültette le egymással szemben egy meglehetősen gyengén világított helyiségben, és arra kérte őket, hogy semleges arckifejezéssel nézzenek egymás szemébe tíz percen át. A szemezők utóbb „semmihez sem fogható” élményekről számoltak be, melyek során a környezetet már-már valószerűtlennek – olykor fekete-fehérben – érzékelték, különféle hallucinációik támadtak (például a másik arcát eltorzultnak, szörnynek látták), és emlékezetvesztést éltek át. Magyarán a tudatuk enyhe szétesését (szakszóval: disszociációt) kezdték tapasztalni. Bár más kutatóknak voltak fenntartásaik a kísérlet módszertanával és eredményeivel kapcsolatban, úgy tűnik, a tartós szemkontaktus a tudatmódosító szerekhez hasonló hatást képes kiváltani.