Indoor csapatépítés - Sötét Rejtély

SÖTÉT REJTÉLY

A csapatoknak egy homályos bűneset bonyolult szálait kell felgöngyölíteniük. Két érthetetlen haláleset történt az Alpok hegyei között egy kis motelben, ahol egy titkos konferencia résztvevői tartózkodtak. A rendőrség kiszállt és rögzített minden nyomot és kihallgatta a gyanúsítottakat. Minden ügyben szereplő személynek alapos indoka volt az elkövetésre, viszont érdekes mód az alibik már nem állnak ilyen jól. Az ügy nyomozója hosszas latolgatás után senkit nem vett őrizetbe és ezzel leállt a további vizsgálat. Mi ebbe nem nyugszunk bele, újra elővesszük ezt a jegyzőkönyvet és letöröljük róla a port. A nyomozói anyagokra támaszkodva újra vizsgáljuk az ügyet. A jegyzőkönyvet lapokra bontva átadjuk a csapatoknak és kíváncsian figyeljük bűnüldözői képességeik kibontakozását.

A résztvevők közül mindenki kap ebből a nyomozói anyagból, de csak egy lapot, amit nem mutathatnak meg egymásnak, nem cserélgethetik, és nem teríthetik le a földre, hogy mindenki lássa. Viszont szóban elmondhatják, fel is olvashatják. Ha sikerül felgöngyölíteniük a szálakat, akkor tudnak válaszolni a nyomozó kérdéseire.

Nagy szüksége lesz a csapatnak a jó kommunikációra, csavaros logikára és főleg egymás meghallgatására, ahhoz hogy meg tudják oldani a feladatot.

Ajánlatkérés